Egy kis érdekesség: a kondenzációs kazán működése

Kondenzációs kazánt kéne választanod? Ez csak akkor fog jól menni, ha tisztában vagy a legalapvetőbb elvekkel a kondenzációs kazán működése kapcsán. Ez lesz a kulcsa annak is, hogy a későbbiekben gazdaságosan tudd szabályozni a fűtést, és a készülék sokáig üzemeljen majd hibátlanul. Éppen ezért a következő cikkben nagyon közérthetően és egyszerűen összefoglaltuk számodra, hogy miként válassz, hogyan működtesd: hogyan lesz a kondenzációs kazán használata hosszú távon is kényelmes.

 

Így üzemel egy hagyományos kazán

A hagyományos kazánok többségében nyílt égésterűek, vagyis a szoba levegőjét használják fel az égéshez. A füstelvezetés egy relatíve nagyméretű kéményen keresztül történik. A hátrányuk, hogy érzékenyek a szélviszonyokra, az elhelyezésre. Ezáltal előfordulhat, hogy az égéstermék elvezetése nem sikerül a kéményen keresztül, hanem az irány megfordul, és a lakásba szénmonoxid áramlik, akár halálos mérgezést okozva, ha nem észleljük és szüntetjük meg időben.

A zárt égésterű gázkazánok már az égéshez szükséges levegőt is a kéményen, egy kétosztatú csövön keresztül szívják meg. A füstelvezetés ilyenkor egy beépített ventilátor segítségével történik, ezeket hívják turbós kazánoknak.

Ezek a gázkazánok a bevezetett gázt elégetik, majd a füstöt a kéményen keresztül gravitációs huzattal, vagy ventilátorral elvezetik. Mindkét hagyományos gázkazántípus hatásfoka megáll maximum 90% körül. A kibocsátott füstgáz hőmérséklete viszont 90-150 fokos marad, ez kerül a levegőbe, és így nagyon sok energiát elveszítünk: elszáll a kéményen át ez a magas hőmérsékletű füst. Persze a kémény hideg falán lecsapódnak belőle anyagok: ezek általában savasak és idővel károsítják a kémény belső borítását.

Miért nem használjuk fel ezt a meleg füstöt valahogy a fűtéshez? Miért nem felejtjük el a nyílt égésterű tüzelést, ha egyszer veszélyes? A kondenzációs kazánok képesek minderre.

 

Mit jelent a kondenzáció?

A kondenzáció nem más, mint a párolgás ellentétes folyamata. Ha egy zárt térben a gőzmolekulák nem tudnak elszökni, akkor ahogy a számuk nő, idővel beleütköznek a folyadék felületébe és “kicsapódnak”, újra folyadékká válnak. Mivel a gőzmolekuláknak magasabb az energiája, mint a folyadéknak, ezért amikor a kicsapódás során újra a folyadék részévé válnak, energia szabadul fel. Ezt a plusz energiát használják fel a kondenzációs kazánok.

Amit ehhez még érdemes tudni, hogy a légnemű állapoton belül kétféle fázist különböztetünk meg: gáz és gőz is lehet ugyanaz az anyag. Ez az adott anyag kritikus hőmérsékleti pontjától függ. Ha a légnemű anyag hőmérséklete a kritikus hőmérséklete alatt van, akkor azt gőznek nevezzük, ha a hőmérséklete a kritikus felett van, akkor azt gáznak hívjuk. Gázból soha nem lesz folyadék, csak gőzből, tehát le kell hűteni a légnemű anyagot, ahhoz, hogy cseppfolyóssá válhasson.

 

A kondenzációs kazán működése – közérthetően

Az eddig már világos, hogy a kazán elégeti a gázt, ehhez az égéshez valahonnan megszerzi a levegőt, és végül az égésterméket kijuttatja a levegőbe. A kondenzációs kazán működése annyival több, hogy az égésterméket tartalmazó füstgázt lehűti a készüléken belül, így a kondenzációkor felszabaduló energiát is hasznosítja. A távozó füst emiatt már alacsonyabb hőmérsékletű lesz, ami jobb a környezetnek és jobb a kéménynek is, hiszen még a berendezésen belül megtörtént a kondenzáció, nem a kémény fala kapja a savas lecsapódást.

Miért gazdaságosabb a kondenzációs működése? Azért, mert amíg a legjobb hagyományos gázkazánok hatásfoka maximum 95%, addig a kondenzációs technológia nem csak a fűtőanyagból nyer hőt, hanem az égéstermékből is. Ez a két hatás összeadódik, így akár 110%-os hatásfokot is képes elérni.

A kondenzációs kazánnak más szerkezetű kéményre van szüksége, hiszen az égéshez szükséges levegőnek is be kell jutnia egy ágon, egy másik ágon pedig el kell vezetni az égésterméket. Továbbá kondenzációs kazán esetén a savas kémhatású kondenzátum elvezetéséről is gondoskodnunk kell – a hagyományos kazánok esetén ez a kéménykürtő belső falán csapódott le, most a készülék kicsepegteti.

 

EU-s szabályozás: előírt kazáncsere

A 813/2013/EU rendelet és az azt kiegészítő, némi halasztást adó magyar szabályozás szerint a lakossági felhasználás során 2016. július 1-jétől már csak olyan kazánra adható ki működési engedély, amelynek a hatásfoka 86%-os. A hagyományos kazánok ezt nem tudják elérni, csak a kondenzációs kazán működése során válik elérhetővé ilyen magas hatásfok, ezért csak ők maradtak elérhetőek a piacon. A régi, hagyományos működési elvű kazánokat persze tovább használhatjuk, javíttathatjuk, de ha elromlanak, akkor elkerülhetetlen, hogy befektessünk egy modern, kondenzációs gázkazánba.

Hogy miért volt fontos ezt kikötni és kötelezővé tenni? Ez az EU-s előírás egyrészt környezetvédelmi szempontokat szolgál: a kondenzációs technológia jobban hasznosítja a fűtőanyagot és alacsonyabb hőmérsékletű füstöt enged ki, így kevesebb káros anyag kerül a levegőbe. Másrészt tudjuk a kondenzációs gázkazánról, hogy már zárt égésterű, tehát nem kerül kapcsolatba a szoba, a helyiség levegőjével. A beáramló levegő és a távozó égéstermék füstje is a kéményen keresztül mozog. Ezáltal életvédelmi célokat is szolgált a rendelet: kondenzációs esetén nem kell aggódnunk a szénmonoxid-mérgezés miatt.

Társasházak, gyűjtőkémények esetén vannak kivételek, de lakások, házak egyedi fűtésénél sajnos nincs kibúvó: cserélni kell. Az áttérést megnehezíti, hogy a kondenzációs kazánok egyedi kéményszerkezetet igényelnek, így nem csak a kazáncsere költségeivel kell számolnunk, hanem a kémény átépítésével is. Ugyanis a kondenzációs kazán zárt égésterű, és a kétosztatú kéményen keresztül kapja a beáramló levegőt is. Nézzük meg, hogy mi mindent kell szem előtt tartani, ha hagyomány kazánról kondenzációs kazánra váltunk!

 

Mire kell figyelni, ha hagyományos gázkazánt kondenzációsra cserélünk?

Eljött az ideje a kondenzációs kazánokra való áttérésnek? Akkor nézzük végig sorban, hogy mi mindenre kell ügyelni.

1. Keress egy jó szakembert!

Szükséged lesz valakire, aki az aktuális szabályozásokban tájékoztatást tud nyújtani, és a segítségedre lesz a megfelelő méretű és típusú kazán kiválasztásában.

2. Válaszd ki a megfelelő kazánt!

A szakember véleménye mellett figyelembe kell venni a meglévő fűtési rendszert és a pénzügyi lehetőségeket is. Sajnos ez mindenképp egy nagyobb beruházás lesz, ezért fontos megtalálni azt a pontot, amikor a régi kazán még biztonságosan működik, van elérhető szakember és anyagilag is stabilabbak vagyunk. A KomfortZóna részletfizetést is biztosít, hiszen ismerjük, hogy ez nem egy egyszerű helyzet.

3. Készíttess gáztervet vagy nézz utána az egyszerűsített gázkészülékcserének!

Az ellenőrzött, biztonságos körülményekre különböző hivatalok ügyelnek. Ez megnyugtató, ha arra gondolunk, hogy a szomszédunk nem szereltethet fel mindenféle kétes készüléket, de nagyon sok ügyintéznivalót jelent, ha a saját kazánunk telepítéséhez kell minden engedélyt beszerezni. A gázterv elkészítéséhez kell egy mérnök, egy gázkivitelező és egy kéményseprő is, hogy minden szükséges papírt megszerezzünk. Ha az egyszerűsített gázkészülékcserét választjuk, akkor nincs szükség gáztervre, de cserébe nagyon sok feltételnek kell megfeleni. (az előző készüléknél alacsonyabb, de legfeljebb 36 kW hőterhelésű berendezés, a régi készülékkel megegyező besorolás, stb.)

4. Alakítsd át a kéményt!

A kondenzációs kazánok esetében egy PPS vagy PPS/ALU kémény kell, szétválasztott szerkezetettel, vagy koaxiális kialakítással. A régi kémény sajnos nem lesz megfelelő, ezért mindenképp gondoskodni kell a cseréről.

5. Gondoskodj a kondenzvíz elvezetéséről!

A hagyományos kazánoknál a kondenzátum a kémény falára csapódott le, most a kondenzációs kazán belsejében fog ez megtörténni. A létrejövő folyadékot elvezethetjük, ha készíttetünk egy kondenzációs szifont vagy csatlakozást, amivel a csatornába vezetjük a berendezés által termelt kondenzátumot.

6. Szereltesd be egy hozzáértő szerelővel a kazánt!

Olyan szerelőt kell választani, akinek megvan a képesítése, és leszerződött az adott kazán forgalmazójával. Így lesz biztosított a kazán garanciája, mert a szerelő a bekötés során az összes garanciális feltételt külön ellenőrizni fogja. A szakember képes úgy beállítani a berendezést, hogy gazdaságosan, a legjobb teljesítménnyel üzemelhessen a későbbiekben.

 

A kondenzációs kazán optimális kihasználása

Azt mindannyian sejtjük, hogy ahogy a legtöbb műszaki eszköz, a kazán is csak hozzáértő kezekben fogja a legjobb teljesítményt produkálni. Nézzük meg, hogy mire kell figyelni a kondenzációs kazánok üzemeltetésekor!

Elsőként: be kell szerezni egy időjárásfüggő termosztátot. Nem érdemes a szobatermosztátra bízni a szabályozást, ha szeretnénk gazdaságosan működtetni a berendezést. Következő lépésként fontos, hogy a kazán beépítésekor a szakemberek gondosan beállítsák a fűtésrendszer hidraulikus működését. Ezzel a kettővel elérhető, hogy kis teljesítménnyel, alacsony hőfokon, folyamatosan működjön a kazán, így lesz a lehető legmagasabb a hatásfok.

Ha ezek hiányoznak, akkor nem fogunk spórolni a kondenzációs kazánnal sem: a vezérlő hol leállítja, hol elindítja majd a fűtést, a szoba hol hideg lesz, hol túl meleg. Ha túl nagy teljesítménnyel működtetjük, akkor gyakorlatilag hagyományos kazánként fog üzemelni, és a kondenzáció folyamata nem teljesül. Ezt egyszerűen megállapíthatjuk mi magunk is: ha a kondenzátum elvezetésénél nem csöpög a kondenzvíz, akkor nincs kondenzáció sem.

Ezért fontos, hogy a kazán beszereltetése előtt kikérjük egy szakember véleményét, és felmérjük, hogy az adott lakás, épület fűtéséhez mekkora teljesítményű berendezés szükséges. A jól méretezett készülék nagyon sok kellemetlenségtől fog megóvni minket. Elég sok márka termékei közül válogathatunk ma már, de ez ilyenkor nem könnyíti meg a választást. A KomfortZónánál 3 típusú kondenzációs kazánt ajánlunk a kazáncserére készülőknek, és szakértő tanácsokkal szívesen segítünk a döntés meghozatalában is.

Kazáncsere pályázat

KAZÁNCSERE CSOMAGOK

Klíma szereléssel együtt – egyszerűen és tisztán

Klíma szereléssel együtt – egyszerűen és tisztán

A sokadik álmatlanul és hőségben töltött éjszaka után, könnyen úgy érezhetjük, hogy a kirakatban elsőként meglátott klíma pont tökéletes lesz - de ne engedjünk a kísértésnek! Nem érdemes megspórolni a döntés meghozatalára szánt időt, hiszen a most választott...

Kazáncsere pályázat – az Otthon Melege Program

Kazáncsere pályázat – az Otthon Melege Program

Ideális esetben mindenki a legbiztonságosabb, legmagasabb hatásfokú, legkényelmesebb és legkörnyezetkímélőbb fűtési megoldást használná otthona fűtésére és a melegvíz-ellátás biztosítására. Persze mindannyian tudjuk, hogy az életszerű helyzet sajnos nem ez. Nagyon sok...

Gree klíma – minden tudnivaló egy vezető márkáról

Gree klíma – minden tudnivaló egy vezető márkáról

A világ egyik legnagyobb légkondicionáló gyáraként számon tartott Gree klíma neve fogalom a szakmában. A kínai gyárban több klímaberendezést is gyártanak, de a Gree nevet csak azok használhatják, amelyek teljesen megfelelnek a 14 pontos minőségi szabványnak. A...

Milyen klímát válasszak?

Milyen klímát válasszak?

Hamarosan itt a nyár, beköszöntenek a nagyon forró nappalok és meleg nyári éjszakák. Ilyenkor egy jó klíma sokkal komfortosabbá teheti lakásunkat. Akinek van klímája, tudja mennyit számít, hogy nyugodtan lehet aludni nyáron, vagy éjszaka háromszor kell zuhanyozni,...

Beruházás energiamegtakarításból!

Beruházás energiamegtakarításból!

Drága az energia, pazarlóak a lakások, elavultak a készülékek - ezt mindenki tudja, mint ahogy azt is, hogy ezen változtatni kisebb vagyonba is kerülhet. De nem csak a pénztárcánk bánhatja, ha minden így marad. Ha nem hatékony a fűtés, akkor akár egészségügyi...